Skrill logó

Skrill értékelés – Első helyen a biztonság!

A Skrill eredetileg Monebooker néven kezdte meg működését még 2001-ben, majd a folyamatos fejlődést követően 2013-ban módosította a nevét. A cég 2015 óta a Paysafe csoport tulajdonában van, amely több ismert e-pénztárcás fizetési márka tulajdonosa is, például a PaySafeCard-é.

A Skrill egyik legfőbb előnye annak biztonságos használata. Ez a fizetési mód jelenleg a világ 130 országának nagyjából 40 devizájában érhető el.

Többek között azért számít biztonságos fizetési módnak, mert a használata során nem kell megosztanod a banki adataidat a kaszinó üzemeltetőjével, elegendő egy e-mail cím is.

Emellett maguk a Skrill kaszinók is sokat tesznek a játékosok biztonsága érdekében, hiszen a legkorszerűbb titkosítást és különféle tűzfalakat használnak a fizetési ügyletek során, hogy megvédjék ügyfeleik adatait.

A Skrill kaszinóknak be kell tartaniuk az egyes országok jogszabályait és a nemzetközi rendelkezéseket is, amelyek általában két fontos dologra terjednek ki.

Az egyik a KYC, vagyis ismerd meg az ügyfelet eljárás, amelynek során a játékosoknak igazolni kell személyazonosságukat, a másik pedig a GDPR, vagyis ezen adatok előírásszerű kezelése.

Tudnod kell, hogy mi kizárólag olyan kaszinókat értékelünk, vizsgálunk és mutatunk be, amelyek biztonságosak és rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel.

Tudtad?
A Skrill használata során nagyon könnyen tudsz pénzt küldeni. Ehhez elég, ha ismered a másik fél e-mail címét vagy telefonszámát.

Hogyan használjuk a Skrillt az online kaszinókban?

A Skrill használata az online kaszinókban nagyon egyszerű, gyakorlatilag néhány kattintással végrehajtható. Az alábbiakban részletesebben is bemutatjuk ezen fizetési mód használatát.

A Skrill kaszinó számlára való befizetés és pénzfelvétel során vannak fizetendő díjak?

Ezen online pénztárca asználata során a magyarországi Skrill kaszinók nem számolnak fel semmilyen díjat sem a befizetések, sem pedig a kifizetések során. Maga a szolgáltató rendelkezik egy minimális díjjal, de ez abszolút versenyképes a többi szolgáltatóval.

Hogyan kell befizetést és kifizetést végrehajtani a Skrill segítségével?

Mint már említettük, a Skrill segítségével nagyon egyszerűen tudsz befizetni és pénzt felvenni egyaránt kaszinóegyenlegedről. Az alábbiakban mindkét folyamaton végigvezetünk.

A befizetést a következő módon végezheted:

  1. Jelentkezz be a Skrill kaszinóba az adataiddal.
  2. Kattints a jobb felső sarokban a Befizetés lehetőségre.
  3. Az előugró menüben a felkínált befizetési lehetőségek közü válaszd ki a Skrillt
  4. Győződj meg a minimális és maximális befizetési értékhatárokról.
  5. Írd be a befizetendő összeget.
  6. Kattints a Befizetés lehetőségre.

Ha a nyereményedet szeretnéd felvenni, az eljárás hasonló.

  1. Menj a Skrill kaszinó főoldalára.
  2. Profilodból ezúttal válaszd a Kifizetés lehetőséget.
  3. Add meg a felvenni kívánt összeget.
  4. Kattints a Kifizetés lehetőségre.
  5. A pénz néhány órán belül a számládon lesz.
Tudtad?
Az online szerencsejáték-oldalak látogatói elsősorban azért választják a Skrill kaszinókat, mert gyors, biztonságos és költséghatékony fizetést tapasztalnak.

A Skrill kaszinókban való használata során felmerülő problémák megoldása

Megtörténhet, hogy a Skrill kaszinó használata során bizonyos problémákba ütközünk. Az alábbiakban ezekre kínálunk megoldási lehetőségeket.

1. A Skrill kaszinó elutasítja a tranzakciót

Ha a kaszinóban a végrehajtott ügylet után olyan üzenetet kapsz, hogy az sikertelen volt, ennek lehet néhány oka. Ellenőrizd, hogy valóban a megfelelő adatokat írtad be, hiba nélkül, illetve, hogy a Skrill számládon van-e elég pénz.

2. Nem tudsz befizetni a kaszinószámlára.

Ha nem tudsz pénzt befizetni a Skrill kaszinó számládra, a következő dolgokat érdemes tenni: engedélyezd a böngészőben a felugró ablakokat, töröld a gyorsítótárat és a sütiket. Emellett, ha problémád van, ne használj VPN-t és használd mindig a böngésző legújabb változatát.

3. Tévedésből nagyobb összeget fizettél be.

Hacsak a Skrill kaszinó felhasználási feltételei ezt nem zárják ki, kérheted a korrekciót, vagyis a befizetett pénz egy részének visszautalását. Minden esetben fordulhatsz segítségért az ügyfélszolgálathoz.

4. Nem tudok kifizetést kezdeményezni.

Ha nem tudsz a Skrill kaszinó oldalán kifizetési ügyletet indítani, érdemes ellenőrizned, hogy végrehajtottad-e az oldal által kért KYC-eljárást, vagyis megadtál-e minden kért adatot.

A másik dolog, ami a korlátozást okozza, hogy nem fizettél be és játszottál annyi pénzért, amennyit a kaszinó felhasználási feltételei és megforgatási feltételei előírnak.

5. Attól tartok, csalás történt.

Ha arra gyanakszol, hogy illetéktelen személyek fértek a számládhoz, azonnal módosítsd a felhasználói adataidat és vedd fel a kapcsolatot a szolgáltató ügyfélszolgálatával.

Tudtad?
A Skrill segítségével kriptovalutás befizetéseket és kifizetéseket is végrehajthatsz. 

A Skrill kaszinókban való használatának előnyei és hátrányai

Amellett, hogy ez egy nagyon praktikus és hasznos fizetési mód, vannak bizonyos hiányosságai is. A folytatásban áttekintjük a Skrill használatának legfőbb előnyeit és hátrányait.

ELŐNYÖKHÁTRÁNYOK
Több, mint 40 devizában használhatóNincs magyar nyelvű felülete
Biztonságos és gyors fizetési módEgyes kaszinókban nem igényelhető üdvözlő bónusz
Szinte minden kaszinó elfogadjaBizonyos tranzakciók díjai magasak
Skrill kaszinó kripto pénztárca fizetés

Skrill vs. egyéb fizetési módok

Ahogy már említettük, az elmúlt évek során online fizetési módok számos változata jelent meg a piacon, ezáltal a felhasználók is válogathatnak a különböző opciók közül.

Ezek között a Skrillhez hasonló e-pénztárcás megoldások mellett vannak ún. pre-paid fizetések, bankkártyák, hitelkártyák és az utóbbi időben feltörekvő kriptovaluták is egyre szélesebb felhasználást kapnak.

Ha nem vagy benne biztos, neked melyik a legmegfelelőbb, az alábbi táblázat segíthet:

FunkciókSkrill NetellerVisaBanki átutalás
Gyors tranzakciók
Nem kell banki adatokat megosztani
Állami szabályozás
Tudtad?
A Skrill felülete nem csak angol nyelven érhető el, hanem a világ számos egyéb nyelvén is. Ezeket megtalálod a honlap legördülő menüjében.

Gyors és megbízható fizetés az online kaszinókban – összegzés

Az online piacon hozzáférhető és használható fizetési módok közül az egyik legnépszerűbb és legbiztonságosabb a Skrill. Ezt a módszert a világ több, mint 130 országában és több mint 40 devizában használhatjuk.

Ha Skrill kaszinóban szeretnénk játszani, megnyugtató, hogy ez az egyik legpraktikusabb módszer befizetésre és a nyereményeink felvételére egyaránt. Mielőtt fiókot nyitnál, mindig ellenőrizd, hogy az adott oldal elfogadja-e ezt a fizetési módot korlátozások nélkül.

GYIK

A Skrill 2001 óta létezik, 2015-ben megvásárolta a Paysafe cégcsoport, amely számos egyéb online fizetési mód, márka tulajdonosa.
A szolgáltatónál számlát nyithatsz több, mint 40 típusú devizában, emellett átváltást is végezhetsz kedvező árfolyamon.
Ez a fizetési mód szinte minden online kaszinóban használható, amelyek magyarországi ügyfelekkel dolgoznak. Mindenesetre mielőtt számlát nyitnál, ellenőrizd, hogy elfogadják-e ezt a módszert az általad kiválasztott oldalon.
Igen, ehhez nem kell mást tenned, mint belépni az egyenlegedbe, megkeresni az átutalás lehetőségét és megadni az átutalni kívánt összeget.
Az általunk vizsgált magyarországi online kaszinók semmilyen díjat nem számolnak fel a Skrill átutalások során.
Ez a fizetési szolgáltató rendelkezik a világ legjobb pénzügyi szabályozó szerveinek engedélyével, úgyhogy maximálisan biztonságosnak és megbízhatónak számít. Emellett, az ügyfelek pénzét és adataid is bizalmasan kezelik.
Szerző
Online szerencsejáték-piac szakértő
Petra, a magyarcasino.com tartalomírója több éve foglalkozik tartalomgyártással, tapasztalatait főleg szabadúszóként szerezte, online kaszinó területen. A honlapon kaszinó értékeléseket, híreket, és egyéb tartalmakat olvashatunk tőle, amelyeket kíméletlen alapossággal, mégis szórakoztató köntösbe bújtatva publikál.

Your casinos will be cleared

Are you sure?